OLVASD EL AZ ONLINE INTERJÚKAT: KATT IDE! Véget ért a verseny, itt vannak az ünnepek, majd az új esztendõ... mit hoz számodra a következõ év? Kováts Gergely Csanád: Megyek New York-ba, csak még nem tudom, hogy mikor. Az viszont valószínû, hogy visszatérek az Operaházba, és továbbra is tanítani fogok a tánciskolában. Azt, hogy milyen felkérések lesznek, vagy milyen irányban változik meg az életem, még nem tudom. Viszont nagyon szeretném, hogy együtt maradjon a csapat, és együtt táncoljunk, valamint együtt csináljunk olyan dolgokat, amelyek érdeklik az embereket, hiszen olyan sokszínûek vagyunk! Szóval valami szép dolgot… GALÉRIA: KATT A KÉPRE! Van arra reális esély, hogy ez meg is valósuljon? Kováts Gergely Csanád: Igen, nagy esélyt látok rá, csak hát pénzt kellene szerezni. Bízom benne, hogy vannak emberek, akik éppen ezzel a mûsorral kaptak egy indító lökést ahhoz, hogy felismerjék: igenis vannak jó táncosok Magyarországon, így érdemes lenne ezzel foglalkozni. Kishonti Ildikó például teljes mértékben mellettünk áll, nagyon-nagyon támogat minket, és bízom benne, hogy elindul egy pozitív folyamat. Egy olyan országban, ahol eddig nem nagyon foglalkoztak a tánccal, ez nagy szó lenne: szóval bízom benne, hogy akad olyan ember, aki lát ebben lehetõséget! A verseny alatt sokféle stílusban kellett megmutatnod azt, hogy mit gondolsz, mit tudsz a táncról. Hogy érzed, ez az állandó jelenlét, koncentrálás formálta a lelked is? Kováts Gergely Csanád: Mindenféleképpen. Mindig úgy éreztem, hogy nagyon alázatos vagyok a tánccal szemben, ez most megtöbbszörözõdött. Az a dolog, hogy megismertem olyan táncstílusokat, amelyek eddig sem a fejemben, sem a testemben nem léteztek, hatalmas élmény! Egy elég összetett csomagot kaptam, amit még mindig nem bontottam eléggé ki. Gondolom, ha eltelik X-idõ, akkor lassan-lassan ki fogom bontani ezeket: swingelni például nagyon-nagyon szeretnék… Amikor véget ér egy ilyen nagy verseny, és a résztvevõk kikerülnek a reflektorfénybõl, akkor az ember arra gondol, vajon lesz, aki fogja a kezét és segít neki eligazodni az új "világban..."? Kováts Gergely Csanád: Mivel a tánc egy szórakoztató mûfaj is, igen, úgy gondolom, jó lenne, ha állna mellettem valaki, aki segítene. Egy menedzser például, aki látja a megfelelõ utat a médiadzsungelben. Egyébként nagyon sok olyan táncosról hallottam, aki dolgozott már menedzserrel, csak éppen rossz embert választott. Ez egy nagyon nehéz dolog, hiszen egy nagy-nagy labirintus az egész. Bízom benne, leszek olyan szerencsés, hogy találok egy megfelelõ embert, vagyis éppúgy sikerül mindez, mint ahogy sikerült megnyernem ezt a versenyt is! Apropó gyõzelem: a szüleid valamennyi döntõn ott ültek, és szorítottak érted… Kováts Gergely Csanád: A szüleim nagyon büszkék rám, és én is nagyon büszke vagyok rájuk, hogy õk az én szüleim! És valóban: minden egyes döntõn ott voltak, mert ott kellett legyenek! Nagyon fontos a jelenlétük, iszonyú energiát és erõt adnak nekem, voltaképpen nekik köszönhetem, hogy itt vagyok, és mindezt végigcsináltam… Gondolom, kellõképpen féltenek… Kováts Gergely Csanád: Bizony. Ha apa lennék, én is biztosan félteném a gyermekemet, fõleg egy ilyen verseny után, hiszen most bekerültem egy nagy körforgásba. Ennek pedig vannak buktatói, és vannak mély gödrei, de ugyanúgy felfelé is lehet ívelni. A szülõk pedig egészen biztosan kételkedve engedik útjára ilyenkor a csemetéjüket, bár száz százalékig megbíznak bennem, hiszen tudják, nem csinálok ostoba dolgokat. Ennek ellenére õk azok, akik pontosan tudják, mik a gyengéim, ettõl féltenek igazán. És ilyenkor vajon te nyugtatod õket, vagy õk téged? Kováts Gergely Csanád: Szerintem oda-vissza. Ha mélyponton vagyok, akkor õk azok, akik megfognak és fölemelnek, ha viszont õk vannak kiborulva, akkor nekem kell erõsnek lenni, és bizonyítani: a fiuk két lábbal áll a földön. Mit gondolsz, milyen hosszan lesz kihatással az életedre a tény, hogy megnyerted a Megatáncot? Kováts Gergely Csanád: Azt gondolom, nagyon hamar elszáll a hírnév, ha nem táplálják. Vagyis, ha nem csinálok valami olyan dolgot, ami TÁNC lenne, és újra felpörögnék, akkor hamar elszáll. Szerintem maximum egy-két évig lehet húzni ezt, de tovább nem… RÉSZLET OLTER WANDA ONLINE INTERJÚJÁBÓL... "Soha nem játszottam szerepet. Nem is tudnék. Ha a lelkem örül az látszik, de ha szomorú azt is kimutatom. Nagyon boldoggá tesz az ha érzelmeket vált ki táncom, hisz a lelkemet adom bele és az cél, hogy a produkcióm közben-után az emberek kezén felálljon a szõr, kirázza a hideg, sírjon vagy nevessen. Nagy mûvész lehetek, ha a nehézségek ellenére az embereknek meg tudom mutatni azt, amit a számomra legkedvesebbnek. Hiszen õk is azért ülnek be a nézõtérre, hogy kapjanak tõlem valamit, hogy csaljak könnyeket a szemükbe. A dolog lényege a szeretet. Mindig ez legyen a szívemben, ezt vigyem át a táncomban. Minél többet adok annál több lesz bennem is..." Zsemlye Anita